Már nagyon vártuk a fertőszentmiklósi szüreti napokat, ahova már évek óta rendszeresen ellátogat a soproni legáció küldöttsége. A rendezvény 2022. szeptember 24-én a reggeli órákban kezdődött. 10:00 órakor a fertőszentmiklósi és a környékbeli gazdák mutathatták be tudományukat a VII. Győr – Moson – Sopron megyei Szántóversenyen.
A település apraja – nagyja izgatottan várta a 14:00 órakor kezdődő Lovas – Traktoros – Motoros és Kisvonatos felvonulást. A járművek hamar megteltek gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt. A traktorosok jó kedvűen mutatták meg a közönségnek a különböző gépi meghajtású eszközeiket, az érdeklődő gyermekek közé pedig cukorkákat édességeket is dobtak a felvonulók.
A fesztiválra az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Soproni Legáció tagjai a felvonulás előtt érkeztek meg Sopronból.
15:00 órakor kezdődött meg hivatalosan is a Szüreti Fesztivál Horváth Tibor Fertőszentmiklós polgármestere megnyitójával, aki után Károlyi Gyula rendtársunk, volt első legátunk mondta el köszöntőjét és köszönetét, hogy a Soproni Legáció és a város vezetése között ilyen jó kapcsolat alakulhatott ki.
A beszéd után finom ebéddel kínáltak minket, amely mellé jól estek a borok melyek többek között a fertődi Dollmayer pince és a pannonhalmi Herold Pince hordóiból kerültek asztalunkra.
A szüreti fesztiválon a jó hangulatról több együttes és zenekar is gondoskodott. Ágfalvi fúvószenekar, Don Lázi Swingtet, Marcello and the Flaming Boppers, Continental Showband – Kálmán István rendtársunk együttese. Sajnos, nagyon hamar elszállt ez a délután, így búcsút kellett vennünk vendéglátóinktól, barátainktól és a város lakóitól.
Kedves Polgármester úr, kedves szervezők köszönjük vendéglátásotokat, szeretetteteket, amelyet ezen a napon is kaphattunk tőletek, találkozunk jövőre is!